Felelős műszaki vezetés – szerepek és felelősségek

Egy építkezés sikere nemcsak a jó terveken, hanem a kivitelezés szakszerű irányításán és ellenőrzésén is múlik. Ebben kulcs szerepet játszik a felelős műszaki vezetés, amely biztosítja, hogy az építkezés a jogszabályok betartásával, az építkezésen dolgozó szakemberek biztonságának garantálásával és az építtető alapvető érdekeinek figyelembe vételével valósuljon meg.

Gyakran felmerülő kérdés laikusok körében, hogy pontosan miben is különbözik a felelős műszaki vezető és a műszaki ellenőr feladatköre. Az Ars Építész Blog jelen bejegyzésben pontosan áttekintjük, hogy melyik szerepkör mit takar, és melyik hogyan járul hozzá a kivitelezés sikeréhez.

Műszaki ellenőr – az építhető érdekeinek képviselője

A műszaki ellenőr elsődlegesen az építtető vagy a beruházó megbízottja. Feladata, hogy objektív szakmai szemmel ellenőrizze a kivitelező munkáját, és biztosítja, hogy az építés a szerződésben rögzített minőségben, az előre meghatározott költségkeret figyelembevételével valósuljon meg.

A műszaki ellenőr vizsgálja a beépített anyagok megfelelőségét, az alkalmazott technológiák helyességét, valamint azt is, hogy kivitelezés szinkronban van-e az engedélyezési és kivitelezési tervekkel. Emellett ellenőrzi az építési napló vezetését, részt vesz a részteljesítések elfogadásában, és a végső átadás-átvétel folyamatában, szükség esetén javaslatot tesz műszaki vagy gazdasági szempontból indokolt módosításokra.

Összetett beruházási folyamatok esetében, illetve egy családi ház építésénél is, a műszaki ellenőr tevékenysége biztonságot jelent az építtető számára, garanciát jelent arra, hogy a kivitelezés folyamata az ő érdekének figyelembevételével zajlik. A műszaki ellenőr feladatát külön blogbejegyzésben is részleteztük.

Felelős műszaki vezetés – a kivitelezés szakmai irányítása

A felelős műszaki vezetés a kivitelező oldalán jelenik meg, és az építési tevékenység szakszerű lebonyolításának egyik alapfeltétele. Felelős műszaki vezetőt kivitelezőnek kötelező kineveznie, ő az aki felelősséget vállal azért, hogy a munkálatok az érvényes jogszabályoknak, a hatóságok által kibocsátott engedélyeknek és a szerződésben foglaltaknak megfelelően menjenek végbe.

Feladatai közé tartozik a kivitelezési folyamatok megszervezése, a szakipari munkák összehangolása, valamint a munkavédelmi, környezetvédelmi és minőségi előírások betartatása.

A felelős műszaki vezető nyilatkozata nélkül nem indulhat meg a műszaki átadás-átvétel, illetve a használatbavételi engedély kérési eljárás, így szerepe kulcsfontosságú a projekt egyes mérföldköveinek teljesítésében valamint a kivitelezés jogszerű lezárásában.

Miért jó, ha az építész iroda biztosítja a felelős műszaki vezetőt?

A felelős műszaki vezető a kivitelezés irányítójaként biztosítja a tervezői szándék érvényesülését. Rajta múlik elsősorban, hogy az építészeti koncepció a kivitelezés során ne sérüljön, és az elkészült épület műszaki, esztétikai és biztonsági szempontból is magas színvonalat képviseljen.

Amennyiben a felelős műszaki vezető jól végzi a dolgát, akkor jelentősen csökkenthető a kivitelezési hibák, pótmunkák és a későbbi jogviták kockázata. Szakszerű tevékenységének köszönhetően a kivitelezés költséghatékonyan végrehajtható, eredményeképpen értékálló épület jön létre az építtető megelégedésére.

Építész irodák a felelős műszaki vezetés szolgáltatással biztosítékot jelentenek arra, hogy a terveken megálmodott ingatlan az elvárt minőségben, az előre meghatározott paraméterek szerint öltsön testet.

Amennyiben kérdése van a témában, keressen minket!

ARS ÉPÍTÉSZ Kft.

© ARS ÉPÍTÉSZ Kft., 2025 Minden jog fenntartva!